Juhász Gyula: Anna örök

“…Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben…”

Ezt most csak úgy, különösebb esemény vagy hangulat nélkül posztolom…. Mensáros László-emlékműsor volt a tévében, amíg felmostam, és ez a vers megütötte a fülemet. Mert egy bizonyos kor felett (Juhász Gyula 43 évesen írta ezt a verset) mindenkinek van Annája. Vagy ha nem Annája, hát Ildikója vagy Évája, vagy Esztere vagy Verája… küldöm nekik és mindenkinek, aki szereti.

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.